2017. július 23., vasárnap

IV. Turnus - MÁSODIK NAP

Ha hiszed ha nem, a tegnap reggeli eső után a ma reggel egy csodálatos napsütötte reggel volt. 
OK Kapitány diktálta a tempót a futóknak a mólóig, meg vissza. Egyből felébredt mindenki. 
A táborlakók először reggeliztek itt, és hát mondanunk sem kell, hogy a svédasztal meghozta a sikert. Különösen a fánk.

Reggeli után, 8.50 perckor találkoztunk a már megszokott helyen, és elindultunk, hogy megtudjuk ki melyik tréningcsoportba kerül. Három csoport alakult a nebulókból. Rafi, Nóra, és Szonja vezetése alatt, kezdetét vette a tréningsorozat. Erről még később hallhatsz.

Az ebéd fenséges volt, és bőséges. A desszert pedig hűsítő. Merthogy fagyi volt az. Ebéd után végre bevettük a Balatont. Nem volt kérdés, hogy ki akar fürödni, hiszen a víz csodálatos volt, így mindenki elindult a Fáy Beachre.
Mondanom sem kell, élveztük. Persze időközben lezajlott egy BanKing válogató, ahol mindenki megmérettetett. Sőt kialakult egy kisebb röpicsata is.



 Vacsora után nem volt más hátra, mint előre, így megindultunk malaccsapatonként az est főhelyszínére, a sportpályára. 


Pingpong labdavezetés, labda a fejközött, de még a szívószál és a spagetti tészta is előkerült. 
Ahogy végeztünk a feladatokkal, megtudtuk, hogy melyik csapatnak sikerült a legtöbb zsetont gyűjtenie. Sajna, ezt most nem fogom elárulni neked, de azt elmondhatom, hogy senkinek sem volt gondja az alvással. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

IV. TURNUS - ÖTÖDIK NAP

Elérkezett hát a nap, amit vártunk is, meg nem is. Ma van az utolsó teljes nap. Na, és érdekel, hogy mi történt ma?  Az, hogy reggelre ...