2017. július 19., szerda

III. turnus - HARMADIK NAP

Ismételten napos időre ébredtünk, így még nagyobb kedvvel vágtunk bele a reggeli frissítő mozgásba, amely erőt adott nekünk, hogy a tréningek során belevágjunk a vállalkozások világának megismerésébe.




A Konstrukció gyakorlat során mindenki a csúcsra tört és persze a nagy munkában meg is éheztünk, de szerencsére jött is a finom ebéd, mely felkészített minket a délutáni napozásra, fürdőzésre. A malaccsapatok sem hagyták ki gyűlésüket azért, hogy még közelebb jussanak a győzelemhez.



A csapatok az este folyamán újabb versenyen mérhették össze ügyességüket. A malacok átkeltek egy mocsáron, kitaláltak a labirintusból, céloztak és építettek. Jutalmukat megkapták egy fergeteges énekpárbaj után.


Egy ilyen eseménydús este után kellemesen elfáradva tértünk nyugovóra.

Szép álmokat mindenkinek!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

IV. TURNUS - ÖTÖDIK NAP

Elérkezett hát a nap, amit vártunk is, meg nem is. Ma van az utolsó teljes nap. Na, és érdekel, hogy mi történt ma?  Az, hogy reggelre ...