2017. július 15., szombat

II. turnus – NEGYEDIK NAP

Jóóóó reggeeeelt Fááááy Siker Tábor! Hűvös-szeles reggelre virradtak ismét második turnusunk lakói. A sportos ébresztő ettől független is népszerű maradt, hiszen számos diák vett részt a futásban és a tornában.


Miután elfogyasztottuk a kiérdemelt korai elemózsiát, majd összegyűjtöttük energiáinkat egy újabb napi tréninghez, ismét belevetettük magunkat a vállalkozások világába, és eddigre már legfényesebb égitestünk is újra tiszteletét tette. A fellelkesült diákok cégeket alapítottak, majd igen komoly csővezetékeket építettek üveggolyóik közvetítésére. Zárásként pedig eltorzítottunk pár üzenetet, hogy tanuljunk a helyes üzleti kommunikációról.


A tréning és a kiadós ebéd után talán még nagyobb dologra vállalkoztunk: egy kalandos és ringatózó hajóutat tettünk meg, aminek a végén szerencsésen megérkeztünk Balatonfüredre.


A küldetés a következő volt: Fáy András reformkorabeli polihisztor emléktáblájának megkoszorúzása, 3 gömb fagyi elpusztítása, a város alapos átkutatása, fényképes dokumentáció készítése és felhőtlen időtöltés. Szerencsére mindegyik próbát hiba nélkül teljesítettük a vízi világbajnokságra összegyűlt kavalkád ellenére is. Megjegyzendő ugyanakkor az, hogy a hajó visszaútját ismét megzavarta egyes személyek kecses mozgása a fedélzeten. ;)


Visszaérkezésünk után sem voltak restek szorgos malac csoportjaink. Szemtanúk elmondásai alapján kijelenthetjük, hogy csoportos készülődésbe kezdtek a holnapi záró estre, ami az itt töltött hetünk megkoronázása lesz.

Bár a fergeteges nap után egyesek teljesen kifeküdtek, mások meg egyáltalán nem akartak nyugovóra térni, én ezúton is szeretnék:

Nyugodalmas jó éjszakát kívánni minden kis táborlakónak! :)

Peace out!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

IV. TURNUS - ÖTÖDIK NAP

Elérkezett hát a nap, amit vártunk is, meg nem is. Ma van az utolsó teljes nap. Na, és érdekel, hogy mi történt ma?  Az, hogy reggelre ...