2017. július 14., péntek

II. turnus - HARMADIK NAP

A harmadik nap reggelén már a turnus felénél jártak a Fáy Siker Tábor II. turnusának lakói. A lelkesedésük még mindig nagy, ez a reggeli futásnál és tornánál is látszott, hiszen 15-en keltek korán, hogy frissen kezdjék a napot. Később pedig a többiek is csatlakoztak hozzájuk, hogy együtt menjenek elfogyasztani a svédasztalos reggelijüket.



Mindenki feltankolt energiával, hogy utána teljes erőbedobással részt tudjanak venni a délelőtti tréningeken, hiszen a mai nap a Vállalkozói Diákakadémia első moduljával ismerkedhettek meg. 


A gyerekek ismét nagyon hasznos információkat gyűjthettek a tréning során, tanulhattak arról, milyen típusai vannak a vállalkozásoknak, vagy hogy milyen tervet kell készíteniük, hogyha egy rádiótornyot kell építeniük, és hogyan tudják azt jó marketing szöveggel csábítóbbá tenni.



A tréningek után jöhetett a jól megérdemelt ebéd, ami után sokaknál beütött a kajakóma és lefeküdtek aludni. Voltak azért olyanok, akik az aktív pihenés hívei és inkább a röplabda és a lábtengó mellett döntöttek. A balatoni pancsolás ma nem tartott sokáig, mert az idő hűvös volt és azok, akik bemerészkedtek nem bírták sokáig. Az idő viszont ideális volt a kertben heverészésnek és a kártyázásnak. 

A délutáni szabad program és a vacsora után ismét malac csoportokba rendeződtek a gyerekek és állomásról állomásra jártak, hogy minél több zsetont gyűjtsenek a malacperselyükbe. Volt olyan állomás, ahol a célzó képességükre volt szükségük, a másiknál bízniuk kellett egymásban, hogy egy labirintuson szemfedővel is átjussanak. A másik két állomásnál pedig a összhang és a csapatmunkán múlott, hogy sikeresen felépítsenek egy tornyot és átjussanak a veszélyes mocsáron. 




Az est végén pedig Kasszás Erzsi méltán híres produkcióját adták elő más-más stílusban. (Rap, Opera, Gregorián, Mulatós) Mindenki nagyon ügyes volt és nagyon jól érezték magukat. A tábor most már csöndes, mindenki kipiheni magát, hogy holnap újult erővel belecsaphasson a negyedik napba. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

IV. TURNUS - ÖTÖDIK NAP

Elérkezett hát a nap, amit vártunk is, meg nem is. Ma van az utolsó teljes nap. Na, és érdekel, hogy mi történt ma?  Az, hogy reggelre ...